Teleki–Tisza-kastély

Magyar Cserkészszövetség 2013-ban kapta tulajdonba (2013. évi CXVIII. tv.) a Nagykovácsi Kastélypark Komplexumot és benne a Teleki–Tisza-kastélyt. A birtokba adás 2014. március 8-án történt meg, ekkor a terület már évek óta nagyrészt használaton kívül volt, az épületek és a park állaga erősen leromlott.

A Cserkészszövetség elsősorban meghatározott célokra hasznosítja a területet, mint  nevelés, oktatás,  cserkészet működtetése, kulturális, környezetvédelmi, természetvédelmi, állatvédelmi, műemlékvédelmi, hagyományőrző, egészségvédelmi, sport, szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi, euro-atlanti integrációs, kisebbségvédelmi tevékenységek.

A Magyar Cserkészszövetség az első pillanattól fogva azon dolgozik, hogy a kastélyt méltó módon tudja visszaemelni az ország és a település szerkezetébe, nyitott legyen cserkész és nem cserkész fiatalok számára és híven jelképezze a cserkészet, a cserkésztársadalom arculatát, értékeit.

A tervezést alapos műemléki feltárás előzte meg, ennek eredményeképpen a második világháború után épült részeket néhány kivétellel elbontottuk, így a Kossuth Lajos utca felől újra láthatóvá vált a kastély klasszicista főbejárata a meghagyott, az utcára merőleges épületek között. Az ereszmagasság változatlan marad. A felújítást restaurátorok bevonásával végeztük, célunk volt, hogy a kastély méltó módon újuljon meg, visszanyerje egykori fényét, és egyúttal a társadalom számára hasznos funkciót is kapjon.